Most először rendezik Amerikán kívül a világ leghíresebb freestyle téli versenyét.
A Winter X Games lázában ég a franciaországi Tignes. Március 10. és 12. között ugyanis itt rendezik a freestyle síelők és snowboardosok világhírű viadalát.
A Slopstyle pályán illetve a SuperPipe-ban összesen 8 versenyszámban mérhetik össze a tudásukat a világ legjobbjai. Eddig mindig az Egyesült Államokban, az utóbbi években Aspenben rendezték az X Games-eket, de most először az a megtiszteltetés érte a Francia-Alpok egyik legmenőbb terepét, hogy vendégül láthatja a földkerekség legvagányabb ridereit.
2009 nyara óta készülnek a franciák a viadalra. 2100 méteres magasságban építették fel a versenyközpontot, a lelátókat és természetesen a Slopestyle pályát illetve a Superpipe-ot.
Érdekesség, hogy két amerikai szakember csinálta/csinálja a pályákat, akik 1997 óta az összes Winter X Games pályát építették. Saját bevallásuk szerint a szakmájuk az, hogy 'formázó', vagyis shapers, és bizony meglehetősen jól élnek belőle.
Az olimpia után egy héttel a világ 150 legjobb síelője és deszkása lesz ott Tignes-ben. Sokuk szerint a Winter X Games aranya többet ér, mint az olimpiai bajnoki cím.
A SuperPipe tulajdonképpen egy túlméretezett félcső. A hagyományos félcsövek 120 méter hosszúak és 4 méter magasak, ehhez képest a tignesi SuperPipe-ot 220 méter hosszúra, 19 méter szélesre és 7 méter magasra építették az amerikai formázók. Több mint 40 ezer köbméter műhavat használtak fel az építéshez, elképesztő gyakorlatokat lehet egy ilyen csőben bemutatni.
A freestyle snowboard és freestyle sí versenyek mellett motorosszán bemutatót is tartanak a Winter X Games-en. Tavaly az egyik versenyzőnek összejött a dupla hátraszaltó a motorosszánnal, azt ígéri, idén is megpróbálja.
A SíTV ajánlja:
Last minute Ausztria! Pályaszállás félpanzióval 25.900 Ft/fő/5 éj + minden gyerek ingyenes!!!
Ugye, Te sem engeded el a családod biztosítás nélkül síelni?!?! Köss online!
2010-03-02 22:18:10 Franciaország, Val dIsere-Tignes





